2012. szeptember 2., vasárnap

A röplabda rövid ismertetése



A röplabdát 2x6 ember játssza.
Forgás. A játék folyamán a játékosok forognak, vagyis ciklikusan helyet cserélnek a pályán. Erre akkor kell, hogy sor kerüljön, amikor az ellenféltől a csapat átveszi az adogatás jogát. A forgás során a pozíciót csak a nyitás pillanatáig kell megőrizni, azt követően már mindenki szabadon változtathatja helyét.
Pozíciók:
1.Nyitósarok.Jobb hátsó, a forgás után ide került játékos adogat.
6.Középső hátsó
5.Bal hátsó, felforgó sarok. A következő forgásnál előre kerülő ember.
4.Bal első, ütő poszt.
3.Középső, center poszt.
2.Jobb első, leforgó sarok. A következő forgásnál hátsó sorba kerülő ember. Pontszerzés esetén nyitó.
A forgás iránya az óramutató járásával azonos! 


    A játék menete. A játékot kezdő csapat nyitással (adogatással) hozza játékba a labdát (a pálya mögül átüti a háló fölött, az antennák között a labdát). A játék folyamán mindkét csapatnak 3 érintés alatt át kell juttatni az ellenfél oldalára a labdát. Egymás után kétszer ugyanaz a játékos nem érhet a labdához. A 3 érintés megszokott sorrendje: fogadás, feladás, ütés; de ettől persze bárki eltérhet. A labdát átütő játékossal szemben a két kéz felemelésével "falat" húzhat az ellenfél csapat (ezt hívják sáncnak), mely során ha a labda a sáncoló játékoshoz ér, akkor az nem számít érintésnek. A játék mind addig folyik, míg valamelyik csapat nem hibázik. Hibák lehetnek:-leesik a térfelük területén a labda
    -a labdát a pályán kívülre helyezik, ahol az leesik
    -nem sikerül áttenni a labdát, megakad a hálóban
    -szabálytalan érintést hajt végre (pl. túl sokáig van a kezében a labda = "kettős-érintés")
    -a labda hozzáér valamilyen idegen tárgyhoz (pl. tornaterem teteje, oldalfala)
    -valamelyik játékos hozzáér a hálóhoz vagy átlép alatta
    -hátsó soros játékos a 3-ason belülről ugorva teszi át a labdát
      Bármilyen hiba esetén, a nem hibázó csapathoz kerül a nyitás joga.
      Figyelem! A hálót érintő adogatás ("necc") nem számít hibának (1999/2000-es szezontól).
      Pontozás. A játékot meccsnek hívják. A meccset 3 nyert szettig játsszák. A szettek között a csapatok térfelet cserélnek, míg az 5. szettben, ha erre sor kerül, akkor is cserélnek, amikor először valamelyik csapat eléri a 8 pontot. Az első 4 szettben a pontozás azonos.
      Új: A szettek pontozása folyamatos, azaz minden rontás, pont az ellenfélnek. Az első 4 szettben 25 pontig, míg az 5-ben 15 pontig tart a játék. Két ponttal kell nyerni, azaz 25:24-nél a játék folytatódik (az 5 szettben legfeljebb 17:16-ig!).
      Játék közben. A játékosok cserélhetik egymást, de csak oda-vissza. Lehetőség nyílik továbbá szettenként 2 idő kérésére, melyek körülbelül fél percesek (ezt a csapatvezető / edző / csapatkapitány kérheti a két kezével képzett "T" betű felmutatásával).

      nyitás
      Ha a nyitó csapat megnyeri a labdamenetet, az a játékos (vagy a
      cserejátékosa), aki eredetileg nyitott, újra nyit.
      Ha fogadó csapat nyeri a labdamenetet, elnyeri a nyitás jogát és mielőtt
      nyitna, forog. Az a játékos köteles nyitni, aki a jobb első helyről
      a jobb hátsó helyre forgott.

      Nincsenek megjegyzések:

      Megjegyzés küldése