2013. május 14., kedd

Alexandriai Szent Katalin

 Szeretettel ajánlom Kovács Katalin barátnőmnek

"Katalin, a szép királylány az egyiptomi Alexandriában élt, és műveltségével kitűnt kortársai közül. Amikor Maxentius császár (305-- 312) Alexandriába látogatott, halálos ítélettel fenyegették meg mindazokat, akik nem áldoznak a bálványoknak. Katalin a császár elé lépett, és a keresztet vetve értésére adta, hogy keresztény. Bátran vallomást tett arról, hogy egyedül az Úr Jézus Krisztust követi, mert a filozófusok és a költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát." forrás
Egy település nevében is őrzi emlékét, Szentkatalin Baranya megyében.


"Alexandriai Szent Katalin kórházak, a betegek, az elesettek védőszentje, ünnepét a keresztény egyház november 25-én, vértanúságának napján tartja." forrás

Utazz itthon: Alexandriai Szent Katalin Templom  Fehérvárcsurgó

Sziénai Szent Katalin
"1370 körül politikai és társadalmi követeléseket is megfogalmazott: a keresztények egymás közötti megbékélését, keresztes háborúk indítását a hitetlenek ellen és a Szentszék visszaköltözését Avignonból Rómába." forrás

Labouré Szent Katalin 1806. május 2-án született.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése