2014. augusztus 30., szombat

2014. augusztus 28., csütörtök

Magyar Diáksport Napja 2014. október 3. (péntek)

MOZOGJUNK EGYÜTT 2 ÓRÁT, ÉS LEGYÜNK ÚJRA MI A LEGTÖBBEN EURÓPÁBAN!


Az MDSZ az idei évben is megrendezi a Magyar Diáksport Napját!

A tavalyi év kimagasló sikerein felbuzdulva idén 2014. október 3. (péntek) még több gyermek, pedagógus, szülő és hozzátartozó megmozgatására készülünk. Az elmúlt évben 533 iskola több mint 140 000 tanulója töltött mozgással két órát, ennek köszönhetően az ISCA (International Sport and Culture Association) a kontinensen a legjobb kezdeményezések közé sorolta az MDSZ felhívására országosan meghirdetett Magyar Diáksport Napja rendezvénysorozatot. Az MDSZ az eseménnyel 2014-ben is csatlakozik az ISCA szervezésében megrendezendő európai programhoz, a NowWeMove – Move Week (Mozgás Hete) kezdeményezéshez, így most még nagyobb figyelmet kap aktivitásunk. Az idei Magyar Diáksport Napján szeretnénk, ha még több intézmény csatlakozna kezdeményezésünkhöz, és közreműködne az alábbiak megvalósításában:

• szeretnénk, ha a jelentkező iskolák diákjai, tanárai és mindenki, aki részt vesz az eseményen, legalább 120 percet töltene sportolással, aktív testmozgással e napon;

• egyetlen közös programot kérünk: minden résztvevő teljesítse a Diáksport Napi Futótávot (2014 méter);

• lehetőség szerint a mozgásos programok legyenek minél színesebbek, változatosabbak.

A Magyar Diáksport Napjára regisztrálni a JELENTKEZÉSI LAP kitöltésével és annak a diaksportnap@mdsz.hu e-mail címre történő megküldésével lehet 2014. október 2-ig.

Az MDSZ a legtöbb résztvevőt megmozgató, valamint a legszínesebb programot megvalósító iskolákat, szervezeteket sportszervásárlási utalvánnyal jutalmazza.

A résztvevő iskoláknak, szervezeteknek a megvalósított eseményről tájékoztatást kell nyújtaniuk az
MDSZ részére a szintén mellékelt BESZÁMOLÓ LAP kitöltésével és a diaksportnap@mdsz.hu e-mail címre történő megküldésével 2014. október 10-ig.

A Magyar Diáksport Napja az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával és a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége együttműködésével valósul meg. forrás

Shop
























2014. augusztus 27., szerda

"7 szokás"


Életvezetési program a Kesjár Csaba Általános Iskolában


"Előbb a munka aztán a játék.


Tervet készítek, célokat tűzök ki.


Felelősségteljes vagyok.


Örülök mások örömének.


Odafigyelek másokra.


Együttműködő vagyok.


Törődök magammal"




Nagy Sportágválsztó

Szuper lehetőségek!


2014. szeptember 19-20.
(péntek, szombat)